Azért, mert első látásra szerelem volt, ami nem veszít varázsából,hanem az idő múlásával egyre több titkot tár fel előttem, egyre közelebb enged magához és egyre bizalmasabbá válik a kapcsolatunk. Pedig azt hihetné az ember, hogy a szerelem kihűlhet, kiüresedhet, veszíthet varázsából. Úgy hiszem az igaz szerelem soha, a szenvedély (amit sokan tévesen szerelemnek vélnek) annál inkább. Mert a szenvedély hirtelen fellángolás, a szerelem pedig igazi találkozás ( a fizikai érzékelés feletti egymásra találás, ráeszmélés valami hihetetlen magas frekvenciájú együttrezgésre). Úgy tűnhet mintha nem is arról beszélnék ami a munkám...Pedig nagyon is komolyan írom e sorokat. Egyszer régen valahol azt olvastam, hogy az ember akkor találja meg igazi hivatását, amikor a tevékenység közben a szíve hevesen ver az izgalomtól és örömtől, s akkor is végezné, ha senki nem fizetne érte egy vasat sem. Ez is így kezdődött jó tíz éve és örömmel közölhetem, hogy létezik ilyen: a hivatásom a hobbim, a játékom, a szenvedélyem, az örömöm, az életem ajándéka. Bátorság kellet hozzá bevallom,hogy merjek hinni benne, de megérte. Goethe soraival zárnám és azon érdeklődő kérdésemmel, hogy vajon hányan akadnak még, akik elmondhatják magukról, mertek hinni abban,hogy a munka igazi öröm forrása kell legyen, nem pedig gyötrelmes, szükségszerű szenvedésé? "Boldog: aki örömmel tesz, s a tettnek örül." Szívből kívánok örömteljes munkát mindenkinek!